Beküldve:

Levél Lacinak és Tamásnak…

Elmentetek. Előbb te Laci, majd Tamás is utánad eredt.  Személyes emlékeim? Magával az Omegával nem voltak. Ez tény. És Tamást sem láttam soha színpadon. Téged Laci viszont láttalak/hallottalak személyesen is még a középsuliban. Megjelentél egy hófehér ruhakölteményben gazdagon ellátva ékszerekkel, emlékeim szerint egy fekete kalap is volt rajtad. Amit te ott leműveltél az szintiddel a mai napig bennem van. Belém martad. Olyan ez mint egy szép tetoválás. Egy szép tetoválás mely jelentéssel is bír. Viszont ami kettőtöket közössé tesz, az a Gammapolis című lemez.

Soha nem voltam nagy Omega fan, de ezt a korongot még gyerekként kölcsönkaptam egy jó ismerőstől és megmérgezett. Megmérgezett a rock szeretetével. A rajta lévő dalokat mind a mai napig kívülről fújom. És engedtessék meg annyi, hogy miközben ezeket a sorokat írom, éppen ezt a lemezt hallgatom. Rengeteg éjszakán elkísértek a lemez dalai. A Gammapolis 1, a Nyári éjek asszonya vagy az Ezüst eső mind a mai napig a kedvenceim. És van még egy Omega dal mely különösképpen kedves nekem. Pedig ez afféle tingli-tangli nóta de szeretem. Ez pedig a Petróleum lámpa. Megannyi középsulis buli központi tánczenéje, mely jól megfért a Nirvana és Tankcsapda dalok mellett. Szóval köszönöm. Köszönöm, hogy voltatok, hogy ha csak egy lemezzel is, de rengeteget kaptam tőletek. Laci, te a személyes varázsoddal tettél még hozzá az ifjú koromhoz, Tamás te pedig azzal, hogy a kedvenc hangszeremen játszottál. Remek idők voltak. Jó utat Nektek!

Beküldve:

A New York Kávéház legendái

Ó igen, a New York Kávéház. Legendás, már már misztikus hely. Gyönyörű és mellette rengeteg történetet és titkot hordoz magában. Megannyi irodalmi óriás és művész tette itt tiszteletét: Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Márai Sándor, Krúdy Gyula, Kálmán Jenő,  Bródy Sándor, Babits Mihály, Kaffka Margit,  Karinthy Frigyes,  Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, és a sor végtelen.

Sok érdekességet feljegyeztek itt, lássunk hát párat:

Molnár Ferenc és a New York Kávéház kulcsa: 
Azt beszélik, hogy a Kávéház 1894-es megnyitóján az akkori kulturális élet nevesebb alakjai is részt vettek. A legenda szerint az est hevében Molnár Ferenc és társai a New York Kávéház kulcsát a Dunába dobta, hogy a Kávéház soha többé ne zárjon be.  Bár ezt nem sikerült soha 100%-ig bebizonyítani, mára ez a történet elfogadottá vált.

A Szabadság-szobor freskó legendája a New York Kávéházban:
A Kávéház egyik leghíresebb freskója körül is számos történet kering, amely a bejárat mellett helyezkedik el, és rajta a Szabadság-szobor is megjelenik.

A szóbeszédek alapján a freskó a Kávéházban előbb készült el, mint ahogy New Yorkban jelent meg a szobor. Az igazság azonban teljesen más, hiszengy a Kávéház 1894-es nyitása majd 10 évvel későbbre esik, mint a Szabadság-szobor felállítása.

Híres művészeink és kedvenc ételei a Kávéházban:
A New York Kávéház történelme során számos alkalommal állt a művészetek mellé, pártolta azokat. Nem csoda tehát, hogy számos írónk, költőnk fordult meg a New York asztalainál – és róluk is számos történet maradt fenn napjainkra.

Érdekesség, hogy Babits Mihály kedvenc étele a pacal volt, Ady Endre pedig leggyakrabban lencsefőzeléket rendet pörköltszafttal!

Ugyancsak érdekes a “kis irodalmi” elnevezés, amely a New York Kávéházban született. Az akkoriban még pénzetelen életmódot élő alkotóink ugyanis – bár előszeretettel jártak a New York-ba – nem engedhették meg maguknak az ételrendelést. A New York akkori vezetősége készíttette a “kis irodalmit” amely a szűkebb pénztárcákhoz szabva igen olcsón – vagy épp ingyen – a költők kedvence lett. A tál sonkát, némi szalámit és sajtot tartalmazott, amelyet a művészeknek gyakran ki sem kellett fizetniük.

Irénke, az irodalomkedvelő WC-s néni:
A Nyugat folyóirathoz hasonlóan, a rendszerváltás után a 2000 folyóirat szerkesztői is a New York Kávéház karzatán ültek össze gyakran – ahol kedvezményt is kaptak fogyasztásukra. A wc-k tisztaságáért akkoriban az irodalomrajongó Rózsáné Irénke felelt, aki mindig kért néhány példányt a lapból, és lelkes rajongója volt a szerzőknek. Cserébe természetesen egy fillért sem fogadott el, mikor a szerzők a mellékhelyiséget látogatták.

Beküldve:

Underground irodalom, azt hiszem még van remény…

Bár az írás számomra nem újdonság, nem új dolog, az egyik felületen, mégpedig a Lidércfény Kulturális Magazin hasábjain még újnak számítok. Évekig olvasgattam, kerülgettem ezt az online magazint, mígnem idén tavasszal, azaz májusban rávettem magam, hogy írjak is oda. Főleg verseket és novellákat készítek, legfőképpen horror, de mellette fantasy és neoprimitív kategóriában. Ez a magazin úgy érzem hiánypótló, afféle underground megmozdulás a mai celebekkel teletűzdelt világban. És bár nem szoktam nagyon a statisztikákat böngészni, de ma reggel ránéztem miként is állok ott, néznek-olvasnak e engem egyáltalán. Május óta a 25 beküldött művemet 2588 alkalommal nézték meg. És akkor itt álljunk meg egy szóra. Mert ez nem engem minősít. Ugyanilyen arányban, de inkább nagyobb arányban olvassák ott a többi kortárs szerző műveit is. Ez pedig azt az örömteli dolgot jelenti, hogy túl azon, hogy az emberek nem mondtak le az olvasásról, bizony a kortárs underground is igen nagyot fut a maga nemében, teszem hozzá úgy, hogy legtöbbször nem a modern világ elvárásainak alkotják ezeket a műveket, nem a kiadók által diktált témában és formában, hanem szabadon amíg még lehet. Ez pedig azért is fontos a mai világban mert ha vannak szabadon gondolkodó alkotók akiket olvasnak vannak szabadon gondolkodó olvasók is akiket még nem falt fel teljesen a média, és a média által kreált szerzők sokasága. Remélem ez a tendencia megmarad, még több szerző lesz aki mer önmaga lenni és mégtöbb olvasó aki képes lesz azonosulni velünk.

Roberto Saviano gondolataival zárnám ezt a posztot:

“Semmi sem fontosabb az olvasásnál: hazudik, aki azt állítja, hogy az olvasás passzív időtöltés. Olvasni, érezni, érteni, tanulmányozni, ez az egyetlen módja, hogy az ember megtapasztaljon egy másik, a sajátjával párhuzamos életet.”